Ha szavakkal játszom, akkor én az anyaságot nagyon is egyedülálló tapasztalatnak találom. Számomra ez az állapot annyira természetes. 8 éves a kisfiam, az édesapjával nagyon rövid ideig éltünk együtt, valami 3 hónapot. Aztán volt egy hosszabb kapcsolatom, de abban is egyedülálló anyának éreztem magam. Tudom, hogy mi egy csonka család vagyunk. Tudom, hogy a gyereknek szüksége van apára is és a család a lételeme.
Soha nem voltam még terhes, de már a második hónapban éreztem, hogy a testem valami nagyon érdekes változáson megy keresztül. Sokat sírtam akkoriban, életem nem egy elégedett szakaszát éltem akkor, ezért gondoltam azt, hogy így szabadulok meg a bennem felhalmozódott stressztől vagy elégedetlenségtől. Aggódtam, mert a kapcsolat, ami a gyermekem édesapjához fűzött, igazán zilált volt. Mégis, amikor megcsináltam a terhességi tesztet és az mutatta a pozitív eredményt, leültem az ágyra és boldognak éreztem magam. Boldognak. Örültem. Soha nem akartam családot, nem vágytam gyerekre, fogalmam sem volt az érzésről, ami ezzel jár. Attól a naptól kezdve viszont megnyugodtam, ötször ettem egy nap, pihentem és a legszebb, legcsodálatosabb nőnek éreztem magam a világon. Semmi nem érdekelt többé, csak az a kis élet, ami bennem növekedett. Hálás vagyok ezért az érzésért, hálás a tapasztalatért. Én döntöttem így.
„Tudatosság nélkül nincs szabadság.”
„ – És mondd, Évi, milyen apa nélkül a fiaddal? Nehéz apa nélkül?
- Be kell, hogy valljam, fogalmam sincs. Milyen apával? „
„…és akkor István rákiabált, megfogta. A gyerek meg csak sírt és tiltakozott…
- Te mit tettél, Ildi?
- Ő az apja.”
Én pedig csak álltam. Szembesültem a ténnyel, hogy más is eljárhat a gyerekével szemben, nem csak az anyja. Akkor is, ha az anyának ez nem tetszik. Az anyának pedig az apa mellé kell állnia vagy legalábbis el kell fogadnia az eljárást, hisz a másik felet is ugyanúgy megilleti a véleménynyilvánítás vagy az akaratának az érvényesítése, mint őt.
Vagy néha mennyivel egyszerűbbnek tűnt, amikor ketten álltunk a gyerekkel szemben és kértük valamire, mint amikor egyedül hadakozom vele valami egyszerű dologért. És ebbe hogy bele lehet fáradni.
„ – Réka, néha nekem elegem van, hogy mindennel nekem kell megküzdenem. Egyedül.
- Igen, Évi. Alapjában véve, mi egyedül vagyunk. „
„ – Fiam, én sem szeretem hatszor elmondani ugyanazt. Mi vagyok én, papagáj? Aztán pedig, ha felemelem a hangom, nem tetszik neked. „
Csodálatos volt a terhességem egy másik országban. Egyedül, mint az ujjam. Csodálatos volt a fiam születése. Egyedül. Féltem. Annyira szerettem volna, ha valaki mellettem lett volna.
„ – Évi, görbe a hátad. Csúnya!„
„ – Csaba, fáj a jobb vállam, mintha kisugározna a karomba meg a nyakamhoz. Ezelőtt meg a derekam fájt.
– Évi, mert nehéz a teher. „
Azt hiszem, hogy először fel sem fogja az ember, ha gyereke születik, akkor megváltozik az élete. Kezdetekben az ösztöne vezérli. Később pedig vagy el tudja fogadni ezt a megváltozott élethelyzetet, vagy nem. Soha nem éreztem magam egyedül, azt hiszem, ez lehet a nyitja a pozitív hozzáállásomnak. Fiam 2,5 éves koráig a szüleimnél éltünk. Aztán különköltöztünk tőlük, mert én saját lakásban szerettem volna élni.
Az én életem erősen betáblázott:
7,10 busz indul
7,30 az iskolánál vagyunk
7,40 felszállok a buszra a munkahelyem felé
8,00 megérkezem a munkahelyemre
15,30 indulok a fiamért
16,00 indulok vele haza
Ez így volt az óvodában is. És én tudom, hogy nincs választási lehetőség. Én leszek ott.
Vagy ha hívnak valahová, akkor általában meg kell szerveznem, hogy valaki vigyázzon a fiamra. Általában a szüleim, akik már elég idősek ehhez a feladathoz. Eddig még mindenki megértette, ha nem sikerült eljutnom valahová és én is el tudom ezt fogadni, holott még mindig nagyon vonzanak a különféle programok.
„ – Évi, te nem érzed magad mártírnak?”
Nem érzem magam mártírnak. Azt hiszem, nagyon sok mindenre tanít engem ez a fiú. Elsősorban egymás elfogadásra, hálára a mindennapi apró örömökért és bánatokért, az élet megbecsülésre, megbocsájtásra, türelemre, elengedésre, szeretetre. Felismerni, hogy a legfontosabb az életben az, hogy békességben és nyugalomban, örömtelien éljünk és ez kitartson ameddig csak lehet. Hatalmas motiváció reggeltől estig. Felelősségteljes szolgálat.
„ – Évi, te úgy érzed, hogy teljes az életed. Nem vágysz társra? „
Sajnos, fiam édesapjával nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. A másik kapcsolatomat én szakítottam meg, pontosan azért, mert felelősséget vállalni nem akart a partner. Nem mondom, hogy csalódott vagyok vagy kiábrándult, de nem keresem az ismerkedési lehetőségeket. Azt hiszem, hogy energiám nagy részét lefoglalja a munkám, még nagyobb részét pedig a gyerekem ellátása, életünk fenntartása.
K. Évi
Kommentek